Kék Zóna - Ikaria

Ikaria az összes kék zóna közül a legzártabb, vagy mondhatnám úgy is, a legelzártabb zóna. Loma Lindán kívül mondjuk ez az összes kék zónáról elmondható, de Ikaria esetében egyértelműen elzárt világról beszélünk. Ikaria az atom széttagolt görög szigetek legkeletibb részén helyezkedik el, de annyira keletre, hogy már majdnem Törökországról beszélünk. Ikaria olyannyira zárt világ, hogy a lakosság nem is igazán vallja magát görögnek, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy saját nyelvük és identitásuk van. Ezt egy kicsit úgy kell elképzelni mint Barcelonát a spanyoloknál. Ott is külön nyelv, külön vallás, és úgy egyáltalán ők katalánok hagyják őket békén a spanyol sztorival. Ezeket azért tartom fontosnak megemlíteni, mert ezek a szakadár közösségek elképesztően erős közösséget képesek alkotni mert semmi sem kovácsolja úgy össze az embereket, mint a “mi nem oda tartozunk” gondolatiság. De Ikaria évszázadokig nem azért volt elzárt terület mert Ikarián mind a 8.300 fős lakosság hátat fordította görög államnak, hanem mert két okból.

Az egyik, hogy Ikaria elhelyezkedése távol esik mindentől. A legkeletibb, legfélreesőbb sziget, de Ikaria a szigeten belül is úgy helyezkedik el, mintha tényleg hátat fordítana Görögországnak. Ikaria ezt a barátságos testbeszédet megerősíti a falut körülhatároló magas, meredek, és éles sziklákkal, szóval minden adott ahhoz, hogy a világon senki ne akarjon idejönni és itt élni. Nem is értettem miért alakult itt ki bármiféle közösség, mert az egy dolog, hogy Ikariat hegyek veszik körül, de Ikaria a tenger felől sem az a Mauritius érzés homokos tengerparttal, hanem inkább ez a sziklás, part nélküli szakaszok, minimális homokos részekkel. Persze mostanra már ott is kiépült a turizmus és lehet találni egész jó strandokat, de én itt a régi Ikariaról beszélek, amikor még nem járt a Ryanair a sarki közértbe is. Egyébként minden kék zóna esetében a 100-150 évvel ezelőtti állapotokról beszélek, amikor a globalizáció még nem tette meg azt, amit mára sajnos megtett, és amikor még az emberek tényleg úgy és azt ették, amire 25 kilométeres körzetükben lehetőségük volt.   

Az pedig nem volt sok, de ami volt az tiszta forrásból érkezett és az emberi szervezet számára egészen kiváló hatással volt és egészen sajátos gasztrokulturális környezet tudott kialakulni. Ennek eredményeként Ikarian olyan népesség jött létre, amely a nyugati világhoz képest 8 évvel hosszabb életre számíthatott, arróél nem is beszélve, hogy Ikarian a szívbetegség kialakulása 50%-al míg az időskori demencia kialakulása 80%-al kisebb arányban alakul ki.

Az ikariai lakosságra nagyon jellemző az erős stressztűrő képesség és a többi kék zónához képest  is erősebben van jelen a közösségi összetartás, ami nem véletlen, hiszen ha valaki akar kapni egy kurva nagy pofont, az menjen oda egy ikariai lakoshoz és görögözze le őt. Az ikariai lakos az nem görgö, legalábbis ők nem görögnek, hanem ikariai lakosnak tartják magukat és köszönik szépen nem kérnek a Görögországból. Ezt a fajta elzárkózást Ikaria elzárt elhelyezkedése és a akülvilággal való nagyjából nulla kapcsolatukból adódik, hiszen aki Ikarián született az nem ment sehova, aki pedig ikariara akart menni az meg nem ment mert a szigetet nagyon erős szél, erős áramlatok, és kikötésre teljesen alkalmatlan éles sziklák jellemzik. Ikaria lakossága hosszú évszázadokon keresztül egyedül oldotta meg az időről-időre beköszönő éhínséget, a természeti katasztrófákat és úgy általában maguk rendezték egymás között minden vitás ügyüket, külső segítség vagy karhatalom bevonása nélkül. Ikari egy igazi zárt világ mind földrajzi, mind társadalmi  értelemben véve, és ha valahol van összetartó közösség, ahol mindenkinek meg van a szerepe akkor az itt van. 

Az összetartó közösség erejét jól jellemzi egy bizonyos Stamitis Moraitis, New Yorkba emigrált ikaria lakos története, akinél 1976-ban végstádiumú rákot diagnosztizáltak, és aki ezek után úgy döntött, hogy nem érdeklik a kezelések, inkább hazamegy Ikariara és a szerettei között fog meghalni. Ez volt 1976-ban és Stamitis Moraitis ahogy tervezte a szülőházában, Ikariaban halt meg.

2013-ban. 102 évesen. 

47 évet élni házasságban is nehéz nemhogy tüdőrákkal, hogy Stamitis végül miért nem halt meg fél éven belül ahogy az orvosok jósolták neki nem igazán tudni. Ebből az esetből jól lehet misztikus, sőt varázslatos történetet mesélni, hogy lám, a kék zónák még a rákot is gyógyítják, azonban én mindenkit óva intenék ettől. 

Ikaria, ahogyan Okinawa, Szardinia, Loma Linda vagy éppen Nicoya életmódja nem képes a rákot gyógyítani, ezt felesleges lenne bárkivel is elhitetni, de abban teljesen biztos vagyok, hogy az összes kék zóna életmódja képes jelentős mértékben csökkenteni a szellemi leépülés és a végzetes betegségek kialakulásának esélyét. A recept pedig adott. Az étrendünk kék zónai értelemben vett tisztán tartása, a rendszeres testmozgás, a család és a közösségben való jelenlét, és hogy legyen értelme az életünknek, legyen miért felkelni. A kék zónák nem kínálnak semmilyen különlegeset, csak mára a világ annyira szétesett, a társadalmunk olyan szinten vannak túlhúzva, az ingerküszöb olyan magasra van tolva, hogy az emberek azt gondolják, az egészséges hosszú élethez valami különleges, eddig fel nem fedezett új módszer szükséges, pedig nem. A megoldás ott van a piacon, hogy naponta 20 percet mozogjunk, és az sem árt, ha van kihez szólnunk, ha van néhány barátunk. 

Azért választottam a kék zónát a Tiian rendszer alapjának mert egyszerű, kivitelezhető, hosszú távon tartható, és nincs benne semmi különleges. Egyszerű, mint azoknak az embereknek az élete, akik egy hegyoldalban éltek, vagy egy elzárt tengerparton, esetleg egy szigeten elzárva mindentől és mindenkitől. Egy kicsit olyan ez mint a dohányzás, amiről meggyőződésem, hogy ha nem lehetne kapni, akkor az emberek nem tudnák csinálni. Vagy mint az iskolai büfék, ahol ha nem csak a szart lehetne kapni hanem valamit aminek van bármi tápértéke, akkor azt vennék mert nem lenne más alternatíva. A baj az, hogy van választásunk. Ikarian nem volt, az emberek azt ették amit tudtak, aztán hopp elkezdtek 90 meg 100 évekig élni úgy, hogy az időskori demenciáról azt sem tudták micsoda. 

Rengeteg zöldség, olíva olaj alap, ahogyan a bor és a méz is, valamint kis mennyiségben hús és halak. Ikarian az étrend a legszabadabb. Az ikariai étrendben van a legtöbb hús, a legtöbb bor, a méz miatt a legtöbb édes. A hús oké, a bor jótékonyhatását adó flavonoidokat és a méz nutrition profilját beletettem a Pyruvatba, hogy diétásan fejtse ki jótékony hatását. Mert most értitek, tegyem bele a diétába a bort meg a mézet? Majd beleteszem az Ikaria szinten tartásba, de odáig el is kéne jutni, az pedig ezzel a fogyasztó kék zónás összetevőkkel lehet majd elérni.

Citrom, hagyma, fokhagyma, paradicsom, olivaolaj, vörösborecet, kapor, menta, bazsalikom, oregánó, cukkini, sütőtök, padlizsán, paprika, sárgarépa, articsóka, borsó, bab, burgonya, csicseriborsó, rukkola, spenót, retek, zöldsaláta, rizs, káposzta, cékla, karalábé, lencse, petrezselyem, narancs, méz, fahéj, szerecsendió, kávé, borjú, bárány, tengeri halak. 

Gyógyteák: cikóriatea, rozmaringtea, kakukkfű, zsálya, sármányvirág

Ikaria az én személyes kedvenc kék zónám, mert Ikaria mutatja meg leginkább, hogy hol vannak az ember biológiai határai. Loma Lindával ellentétben orvosi védőháló nélkül, teljesen elzártan a külvilágtól. Legalábbis 1960-ig, utána ikaria is bekerült a világ globalizált áramlásába, manapság pedig Ikaria döbbenetes turisztikai forgalmat bonyolít, amivel nincsen semmi probléma, már ha leszámítjuk, hogy esett is az átlagéletkor vagy 15 évet.  

Nem is tudom. Lehet hogy elkéstünk. Lehet hogy túl későn jött a felfedezés, hogy a Földön nagy számban vannak olyan lokációk, ahol a hosszabb élet és a betegségek kialakulásának alacsonyabb száma lehetséges, csak hát a globalizáció elmosta ezeket a kisebb-nagyobb közösségeket. Most már szerintem Okinawan is van Pizza Hut, és meglepődnék, ha Nicoya 1975-ig érintetlen területein ne lenne egy Dunkin Donuts vagy egy Five Guys, de igazából ez sem számít.

Az számít, hogy megvan a tudásunk a hosszú és minőségi élethez, és innentől kezdve már a mi döntésünk, hogy rendelünk-e este 9-kor a Woltról egy churrost vagy úgy élünk, ahogyan azok az emberek éltek, akik vagy azt ették ami a 10 kilométeres körzetükben megtermett, vagy nincs vagy. Ez volt és kész. És ha ezt be is akarták szerezni, komoly hegyi sétára kellett indulniuk, ami biztosította számukra a mindennapos fizikai terhelést. Erről sem kérdezték meg őket hogy szeretnék-e, de hát megint csak ez volt és kész. Egyébként nem olyan rossz dolog ez a nincs választásod élet. Levesz a válladról egy csomó terhet, a döntések nehézségeiről már nem is beszélve. Amikor még nőket fogyasztottam nagyon régen ezért szerettek hozzám járni. Megmondtam hogy mit kell tenniük, csinálniuk, enniük, és kész. Nem volt B terv vagy alternatíva. Ha nem tetszett lehetett menni máshova, de persze senki nem ment sehova, de hát hova is mentek volna. Hát ezért jöttek. Hogy végre valaki mondja már meg nekik mit csináljanak és pont, csak legyen eredménye. Persze mindig lett. Pont úgy, ahogyan Ikarian is annak, hogy az emberek ezeket ették konkrétan 90-110 éven keresztül mert hát addig éltek.